Saturday, 18 September 2010

Vannak napok

amikor valahogy nem áramlanak a kreatív hullámok a szokott (meglehetősen szenvedélyes) mederben. Bár a korábban megálmodott Sivatagi rózsa mandalámnak nekikezdtem, de nem haladtam vele túl sokat. Viszont a kisfiam rájött, hogy a lejtőn lefelé tudja két lábbal is tekerni a bicajt és ez mindkettőnk napját meghatározta. Dominó másfél éves kora  hajtja a futóbicajt, nem volt tehát ismeretlen terep a pedálos sem, de eltartott egy ideig, míg felismerte, hogy mindkét lábával tud tekerni. Mivel én semmi konkrét dologra nem tanítom - szándékosan kerülök minden beavatkozást az ő fejlődési ritmusába -, így a sikerélmények valódiak, ő maga - megfigyelések és gyakorlás által - jön rá a megoldásokra és nem veszi el senki tőle a felfedezések valódi örömét. Bár persze keményen meg kell küzdenem a sok jószándékú folyton beavatkozni vágyóval (bele kell tenni egy seprűnyelet és tolni, úgy tanulja meg a gyerek brrrrr), többnyire csatát nyerünk.  Ilyenkor egy pillanatra meggyőzzük a türelmetlen kételkedőket - ám hamar újra kezdik, nehogy már a gyerek megpróbálja magától, mert biztos rosszul fogja csinálni.

Annak idején járni tüdőgyulladás közben tanította meg magát 16 hónaposan (akkor is volt néhány menet azért, hogy ne vezetgessék folyton a két kezét erősen fogva), most meg némi felfázós vesenyavalya (sikerült ismét csuromvizesre áznunk) megélése segíti a bicajon úrrá lenni. Így van ez a gyerekbetegségekkel: minden betegség egy fejlődési lehetőség, egy nagy ugrás.

Majd holnap befejezem azt a mandalát.

No comments: