Sunday, 31 October 2010

Hálaadás

Nehéz nekem most Dominóval. Illetve legfőképpen nem nekem, hanem másoknak, mert otthon az esetek nagyrészében könnyen kezelhető, együttműködő, boldog és békés, de ahogy társaságba kerülünk, olyan elemi erővel veti magát bele bármibe, mint egy vulkán, végigsöpör mindenen. Olyankor rajtam is.Teljesen másállapotba kerül, amikor gyerekek között van, és szinte mindegy, hogy egy vagy több gyerek (bár a sok ember megrémiszti, olyankor vagy a szoknyámhoz ragad, vagy mint egy zsák bolha ugrál mindenen és mindenki idegein). Kolerikus gyerek, akiben most nagyon erős a szangvinikusság - ez utóbbit sajnos az óvodai nehéz pedagógiai helyzet táplálja is és most nem jutunk ott feloldáshoz, sőt... Közben pedig folyamatos testi kontaktusra van szüksége, megint sokat alszik az ölemben, a buszon is kéri, hogy ölben utazhasson. Keményen rámszól, kiabál, folyton vitázik és megkérdőjelez, majd odabújik hozzám és bocsánatot kér és simogat, szeretget. Most tanul meg leválni, el kell engedni, ez a második dackorszak, kőkemény, ha ezt jól meglépjük, akkor könnye(bbe)n vesszük  majd a kamaszkori akadályokat. Jön majd persze a Rubicon az iskolában, de most ez a nehézség, ami kifáraszt mindkettőnket és egyáltalán nem segíti a dolgot, hogy a külvilágból jön a kritika, mert persze mindenkinek van egy-két kedves megjegyzése nagyszülőktől kezdve az idegenekig.

Épp itt tartottam reggel a gondolatmenetemben, amikor ma reggel a Peaceful Parenting amerikai magazinban megláttam ezt a képet:


tudnivalók a családról itt:
Ez pedig egy híradórészlet róluk.

Néztem ezt a képet és elöntött a hála, amiért van nekem is egy ilyen gyönyörű kis emberkém, aki engem választott és akiért minden nehézséget érdemes vállalni és végigcsinálni. Még akkor is, ha néha összeroppanok egy félórára, szerencsére gyorsan visszamászok a gödörből a fényre, mert az önsajnálat már nem kedvenc tartózkodási helyem. Nézem ezt a gyönyörű családot, sok próbálkozás után elveszítettek egy koraszülött ikerpárt és végül megkapták ezt a hatalmas csodát. Igen, csodák vannak. Az én életemben is.

És a legnagyobb csoda most épp itt autózik mellettem és folyamatosan kommentálja az eseményt. Kit érdekel, hogy néha nehéz?

Hála és szeretet.

Saturday, 30 October 2010

Ételek az elmúlt hetekből

Kukoricaleves

Olivaolajjal néhány kanál kukoricalisztet elkavarok, felengedem vízzel és simára kevergetem. Ízesítem majoránnával, szerecsendióval, sóval, néhány kanál tejszínnel (tej, tejföl, joghurt is mehetne bele, de most ez volt kéznél) és felforralom. Hozzáadok egy kis befőttesüvegnyi főtt kukoricát levével együtt és egy kanál cukorral bolondítom.

Finompaprikásszósz

Kaptunk egy üveg ajvárt, ám ez az én fiacskám nem szereti a kencéket - kenyérre kenni. Csak úgy magában meg nem eheti meg (számos okból), így másként kellett hasznosítanunk. Vajaskenyérről megmaradt fél lilahagymát kockázok, beleteszem olivaolajjal egy serpenyőbe, összemelegítem és hozzáadok néhány kanál ajvárt, sózom-borsozom-fokhagymázom és  a bugyborékoló szószt sörélesztővel bolondítom. Majd az otthon található készletből főtt  tésztát (többnyire spagetti, most lépp linguini) beleborítom és összeforralom. Dominó pedig kér még.

Paradicsomleves

Sose szerettem anyám paradicsomlevesét. A konzerv sűrített paradicsom paprikás sült rántással, cukorral és belefőzött rizzsel nekem mindig egy rémséges ebéd volt - persze nem szoktattak minket válogatáshoz, megettem hát, de a legkisebb tányérral kértem .... De ez az én gyerekem szeret minden paradicsomos dolgot, főztem hát neki levest anyám csodás passzírozott paradicsomlevéből.

Néhány kanál lisztet (mikor mi, többnyire rozs- vagy tönköly, ínségesebb időkben sima fehérliszt) olivaolajjal elegyítettem - szigorúan hidegen, a sült rántással ki lehet kergetni a világból - majd a paradicsomszószsűrűségű lével összekavartam, tettem hozzá még némi vizet, sót, borsot, bazsalikomot (sokat-sokat) és egy kanál cukrot (nekem nélküle jobban ízlene, de Dominónak meg így) és összeforraltam. Dominó kanalazta, én iszogattam pocakos bögréből. Mivel a hozzá krutonizált kenyérkockákat a bongyorfejű idejekorán elcsipegette, üresen maradt. Rizst semmi szín alatt nem főznék bele, de most kaptunk ajándékba egy zacskó betűtésztát, azt a következő alkalommal majd ellövöm - mert lesz következő alkalom bizonyosan.

Fokhagymás köles majdnemmajonézes káposztával

Szerda van, kölesnap, legyen hát sósvízben főtt és mivel semmi nincs itthon, amivel bolondítani lehetne a zöldségfélék közül, hát legyen benne fokhagyma, derekas adag. Meg bors meg olivaolaj. Mellé pedig éppencsak megpárolt ropogós káposztacsíkok hamis majonézzel : tejföl, cukor, mustár, citromlé (helyett most bodzaecet).  És együk hidegen és melegen, kiosonva a konyhába állva kóstolgatni és ülve gyertyával áldással a duruzsoló konvektor melegében. Jó nap a szerda.

Gabonacsoki

na ezt most nem is írom le, mert még egynéhány vendégeskedés alkalmával el akarom lőni. Majd egyétek inkább :)

Friday, 29 October 2010

A lengyel, aki mert nagyot álmodni

Adva van egy lengyel pap, aki kis kerti szobrot szeretne az ő Jézusának a templomkertben. Hogy, hogy nem, egyszer csak szöget üt a fejében a gondolat: miért is ne lehetne nagyobb az a szobor, talán, mint az Empire State Building? Aztán megirigyelte a riói Megváltó Krisztus magasságát és azt mondta magának: lehetnénk mi, itt a lengyelországi Piripócs-alsón világelsők szobormagasságban! Egy életem, egy halálom, megpóbálom én ezt - gondolta magában a jó pásztor és híveinek legnagyobb dicsőségére nekiállt megszervezni az ügyet. Ám a lengyel katolikus hívek csak nem akarják, hogy a legnagyobb látogatottságú hely legyen ez e kis városka, folyton akadékoskodnak, nem csordogál úgy a pénzmag, a hogy kéne, nosza, mutyizzuk le a börtönparancsnokkal, adná kölcsön a fijjúkat egy-két-három alkalomra, törlesszék adósságukat Teremtőjüknek és lelki üdvük mihamarabbi elérése érdekében kicsit dolgozzanak ingyen. Ám ezeknek a polákoknak semmi se jó, tovább piszkálják a derék  papot és Isten haragjára hivatkoznak, amikor ledől egy daru, no és a papocska szívrohamát is isteni figyelmeztetésnek tekintik. Az ügy most áll - s míg állni látszék az idő, a szekér szalad, viszi a falucska s a papocska hírét a világba szerteszét. Lehet, hogy nem lesz végül a legszebb Jézus-szobor, de a sok mendemondaodavonzza majd a híveket a kies Swiebodzin immár világhíres kicsiny falujába. 








a témáról megjelent cikk itt található





Végig, míg a cikken dolgoztam ez a remek film járt az eszemben: Az angol, aki a dombra ment fől és a hegyről jött le... megyek is és megkeresem. Ez ma egy ilyen vicces nap.

Thursday, 28 October 2010

Favourites - music / kedvenceim - zene : Petrovics Emil: Lysistrate (Lüszisztráté)

Az Arisztofanész-írta történetről egy remek dolgozat született, itt olvasható, ez pedig a Wiki-cikk

Énekeltem kórusban az Akadémiai Kórustársasággal. Kimondhatatlan gyönyörűség és ordenáré kocsmai hangulat keveredik benne, bővérű vígjáték és nagyon komoly, finom részletek.

Ez a befejező dal. szépséges....

http://sdt.sulinet.hu/Player/objectview.aspx?t=&g=ccf7cc2c-f2fc-4de7-81c4-1570d2503722&v=1&b=4&w=&pkg=&port=FragWebNormal

 Hiányzik a minőségi közös éneklés.

Szeretném megszerezni ezt a zenét, nem feltétlenül ingyen,  fizetnék érte, de nem találom sehol.

Tuesday, 26 October 2010

Madárles

Korábban írtam a ovis kirándulásunkról az Ócsai Madárvártán. Kicsit megkésve csatolok képeket - köszönet a képek készítésért és megosztásáért ovis szülőtársaimnak.

Fakopáncs



további képek itt

hordozható kézi hajtású mosógép / portable eco washing machine



innen megrendelhető . 43 dollár+ szállítás és valódi öko-mosógép, áram, zaj, csatornabekötés és nagy helyigény nélkül. és még a gyerek is szereti. ez lesz a következő beruházásunk, alig várom.

Sunday, 24 October 2010

Damodára - a rosszcsont Krshna, akit édesanyja megkötözött



Történt egyszer, hogy a rosszcsont Krshna-baba annyira felbosszantotta az anyukáját szertelenségével, hogy Yashodának nem maradt más választása, ha ki akarta köpülni a vajat, mint hogy a kisfiát odakötözze egy nagy famozsárhoz a munkálatok idejére. Ám Damodára - az odakötözött - olyan méregbe gurult, hogy hatalmas erejével (elvégre Istenről beszélünk), a  mozsarat maga után rángatva fákat döntött ki, ahogy elszabadult anyja mellől. Ő, a nagyerejű, akit csak a szeretet köthet meg, nem hagyhatta, hogy hogy holmi kötelek útját állják. Erre emlékeznek a hívek ebben a hónapban, minden este közös énekléssel és gyertya/mécses felajánlásával. A hónap fénypontja szó szerint a Fény ünnepe: Dípáválí/Diváli. (róla később). 




Kedves nadista krshnás társaink meghívására ma este az én saját Damodárámmal a csillaghegyi Krshna templomban ünnepeltem, énekeltünk, zenéltünk, pompás lakomát csaptunk - és közben többször gondoltam rá, hogy Dominót is oda lehetne az édes Damodára mellé kötözni időnként :-D Holnap majd megnézzük a több ezer fényképet, amit a kisfiam lótt a templomban és biztosan lesz köztük értékes, mert minden millimétert megvizsgált a kamera. Ebből az apropóból kicsit elméláztam egy 15 évvel ezelőtti Kárthik hónapról...


Ezt a bhajant - vallásos hindu éneket - Kárthik hónapban (október-november) éneklik India-szerte. Ez a hónap olyan jelentőségű, mint a keresztényeknél a Karácsony. Esténként otthon, illetve a templomban együtt énekelnek, táncolnak és ghíből (tisztított vaj) készült kis lámpácskákat ajánlanak fel Krshnának. Benáreszben (Varanászi, a hinduk legszentebb városa) a folyó partján hatalmas póznákra húznak fel pici lámpásokat minden este - ők úgy tartják, az élők lelkéért égnek a lámpások


a hagyományos bhajan





a  Hare Krshna-változat







A fotók a Dominót ábrázoltakon kívül mind az ő készítményei  :)

















    Saturday, 23 October 2010

    Repesz a szívbe

    A nagyamám a szíve melletti millimétereken 25 éven keresztül hordta az állandó halálos ítéletet: egy gránátrepeszt. 56-ban kapta. Nem harcolt, akkor fiatal asszony volt és épp 4 gyereket próbált megetetni. Hogy kinek a  fegyverétől sérült meg, talán soha nem derült ki. Sajnos túl fiatal voltam ahhoz, hogy akkor erről érdemben beszéljünk, így azt sem tudom, megbocsájtott-e a lövésért vajon. Ő volt a legkeresztényebb lelkű kommunista, aki makacs  hittel ragaszkodott az ateizmusához és a társadalmi egyenlőséghez. Jó  lenne tudni, hogyan élte meg a Forradalmat (a repeszt leszámítva)  Az élet igazságtalansága (persze nem igazán hiszem, hogy létezik ilyen értelemben igazságtalanság), hogy most, amikor már valóban felfoghatnám, nincs alkalmam vele megbeszélni mindazt, ami vele történt élete során. Pedig ő hiteles szereplője volt a történelemnek és ha emlékeim nem csalnak meg, nem is volt túlzottan szubjektív (persze kommunistának lenni azért valamennyire az...). A szenvedélyemet az igazságtalanságok megszüntetésére tőle kaptam. Meg sok mást is, a külsőmet, az elhivatottságomat és a gyengeségeimet is. Jó lenne annyira írástudónak lenni, hogy papírra vethessem a történetét. Mert pestiesen szólva nem semmi volt az én drága Gimesi (született Grauss ) Anna nagymamám, a polgári katolikus  sváb családból árván maradt, majd keményen ateista és szenvedélyes kommunista lány. Kicsi, barna, égő szemű harcosa a pártjának, a népének. És szomorú sorsú asszony - elképesztő áldozatokat hozott mindenkiért, míg ő maga folyton háttérbe szorult. Szerencsére ebben már nem hasonlítunk - legalábbis a mostani énem már ezt nem engedi, én nem vagyok áldozat. Talán ezzel oldom fel az ő kudarcait leginkább - hogy a magaméit szépen feldolgozom és kijavítom. És persze én se kommunista, se ateista nem vagyok, így a lélek útjain evickélve könnyebben ismerem fel és fogadom el az ő elhibázott lépéseit is. 



    Színtan - Farbenlehre




    Emlékmű az 56-osok terén: a Forradalom maga






    Ez az emlékmű nekem nagyon fontos. a buszról nézve nem értettem soha, mi ez, egészen addig, míg egyszer ott kaptunk pirosat pont előtte. És akkor belém hasított. Azóta mindig megsimogatom a szememmel. Számomra ez a legszebb emlékmű.


    vitaindító blogbejegyzet az emlékműről:

    Olvassátok, csemegézzetek az egész portálon, vitázzatok vele és kritizáljátok bátran Az olvasottság és az érdeklődés nagyon fontos - kenyéradó gazdám most a híroldal, az én sikerem is, ha jól működik és olvasott lesz. Bár én csak kis porszem vagyok a  gépezetben, de tudjuk jól:  minden EGY :)









    további képek:


    forrás


    forrás


    forrás




    Egy mondat a zsarnokságról - A Sentence on Tyranny - Ein Satz über die Tyrannei

    Minden évben elmondom ezt a verset ezen a napon. Még mindig ugyanazt jelenti...
    I recite this poem every year. It still has the same meaning...

    Illyés, Gyula portréja


    Illyés, Gyula

    Egy mondat a zsarnokságról (Magyar)

    Hol zsarnokság van,
    ott zsarnokság van
    nemcsak a puskacsőben,
    nemcsak a börtönökben,

    nemcsak a vallató szobákban,
    nemcsak az éjszakában
    kiáltó őr szavában,
    ott zsarnokság van

    nemcsak a füst-sötéten
    lobogó vádbeszédben,
    beismerésben,
    rabok fal-morse-jében,

    nemcsak a bíró hűvös
    ítéletében: bűnös!
    ott zsarnokság van
    nemcsak a katonásan

    pattogtatott „vigyázz!”-ban,
    „tűz!”-ben, a dobolásban,
    s abban, ahogy a hullát
    gödörbe húzzák,

    nemcsak a titkon
    félignyílt ajtón
    ijedten
    besuttogott hírekben,

    a száj elé hulltan
    pisszt jelző ujjban,
    ott zsarnokság van
    nemcsak a rács-szilárdan

    fölrakott arcvonásban
    s e rácsban már szótlan
    vergődő jajsikolyban,
    a csöndet

    növelő néma könnyek
    zuhatagában,
    kimeredt szembogárban,

    ott zsarnokság van
    nemcsak a talpraálltan
    harsogott éljenekben,
    hurrákban, énekekben,

    hol zsarnokság van,
    ott zsarnokság van
    nemcsak az ernyedetlen
    tapsoló tenyerekben,

    kürtben, az operában,
    épp oly hazug-harsányan
    zengő szoborkövekben,
    színekben, képteremben,

    külön minden keretben,
    már az ecsetben;
    nemcsak az éjben halkan
    sikló gépkocsizajban

    s abban,
    megállt a kapualjban;

    hol zsarnokság van, ott van
    jelenvalóan
    mindenekben,
    ahogy rég istened sem;

    ott zsarnokság van
    az óvodákban,
    az apai tanácsban,
    az anya mosolyában,

    abban, ahogy a gyermek
    idegennek felelget;

    nemcsak a szögesdrótban,
    nemcsak a könyvsorokban
    szögesdrótnál jobban
    butító szólamokban;

    az ott van
    a búcsúcsókban,
    ahogy így szól a hitves:
    mikor jössz haza, kedves;

    az utcán oly szokottan
    ismételt hogy-vagy-okban,
    a hirtelen puhábban
    szorított kézfogásban,

    ahogy egyszercsak
    szerelmed arca megfagy,
    mert ott van
    a légyottban,

    nemcsak a vallatásban,
    ott van a vallomásban,
    az édes szó-mámorban,
    mint légy a borban,

    mert álmaidban
    sem vagy magadban,
    ott van a nászi ágyban,
    előtte már a vágyban,

    mert szépnek csak azt véled,
    mi egyszer már övé lett;
    vele hevertél,
    ha azt hitted, szerettél,

    tányérban és pohárban,
    az ott van az orrban, szájban,
    hidegben és homályban,
    szabadban és szobádban,

    mintha nyitva az ablak,
    s bedől a dögszag,
    mintha a házban
    valahol gázfolyás van,

    ha magadban beszélgetsz,
    ő, a zsarnokság kérdez,
    képzeletedben
    se vagy független,

    fönt a Tejút is már más:
    határsáv, hol fény pásztáz,
    aknamező; a csillag:
    kémlelő ablak,

    a nyüzsgő égi sátor:
    egyetlen munkatábor;
    mert zsarnokság szól
    lázból, harangozásból,

    a papból, kinek gyónol,
    a prédikációból,
    templom, parlament, kínpad:
    megannyi színpad;

    hunyod-nyitod a pillád,
    mind az tekint rád;
    mint a betegség,
    veled megy, mint az emlék;

    vonat kereke, hallod,
    rab vagy, rab, erre kattog;
    hegyen és tenger mellett
    be ezt lehelled;

    cikáz a villám, az van
    minden váratlan
    zörejben, fényben,
    a szív-hökkenésben;

    a nyugalomban,
    e bilincs-unalomban,
    a zápor-zuhogásban,
    az égigérő rácsban,

    a cellafal-fehéren
    bezáró hóesésben;
    az néz rád
    kutyád szemén át,

    s mert minden célban ott van,
    ott van a holnapodban,
    gondolatodban,
    minden mozdulatodban;

    mint víz a medret,
    követed és teremted;
    kémlelődsz ki e körből?
    ő néz rád a tükörből,

    ő les, hiába futnál,
    fogoly vagy s egyben foglár;
    dohányod zamatába,
    ruháid anyagába,

    beivódik, evődik
    velődig;
    eszmélnél, de eszme
    csak övé jut eszedbe,

    néznél, de csak azt látod,
    mit ő eléd varázsolt,
    s már körbe lángol
    erdőtűz gyufaszálból,

    mert amikor ledobtad,
    el nem tiportad;
    s így rád is ő vigyáz már,
    gyárban, mezőn, a háznál,

    s nem érzed már, mi élni,
    hús és kenyér mi,
    mi szeretni, kívánni,
    karod kitárni,

    bilincseit a szolga
    maga így gyártja s hordja;
    ha eszel, őt növeszted,
    gyermeked neki nemzed,

    hol zsarnokság van,
    mindenki szem a láncban;
    belőled bűzlik, árad,
    magad is zsarnokság vagy;

    vakondként napsütésben,
    így járunk vaksötétben,
    s feszengünk kamarában,
    akár a Szaharában;

    mert ahol zsarnokság van,
    minden hiában,
    a dal is, az ilyen hű,
    akármilyen mű,

    mert ott áll
    eleve sírodnál,
    ő mondja meg, ki voltál,
    porod is neki szolgál. 


    A sentence on tyranny (Angol)

    Where seek out tyranny?
    There seek out tyranny,
    Not just in barrels of guns,
    Not just in prisons,
    Not in the cell alone
    Where third degree goes on,
    Hot in the night without
    Challenged by sentry-shout,
    Not where in deathbright smoke
    Prosecutors’ words provoke,
    Not just in the emphasis
    Of wall-tapped morse messages,
    Not in confession told,
    Not in the judge’s cold
    Death-sentence: ‘Guilty!’
    Not in the military
    ‘Halt!’ and the snapped-out ‘Aim!’
    ‘Fire!’ and the drums of shame
    Scattering the squad as it
    Drags the corpse to the pit,
    Not in the furtively
    Guarded, and fearfully
    Breathed words the message bore
    Passed through half-open door,
    Not in the ‘Ssh!’ revealed
    On mouth by finger sealed,
    Nor confine tyranny yet
    To rigid features set,
    Peering through bars that still
    Show, through that iron grille,
    Cries that dumb throats retract
    Stopped in the cataract
    Or inarticulate tears
    Deepening the silent fears
    In pupils griefs dilate
    Darkened by looming fate,
    Not only in ‘Viva!’ cries
    Track down all tyrannies,
    Surging on tiptoe, strong,
    In the acclaiming song.
    Where seek out tyranny?
    There seek out tyranny,
    Not just in mustered bands,
    Tirelessly clapping hands,
    Fanfares, and opera-stalls;
    Just as crude, just as false,
    Monuments, art-galleries,
    Though cast in stone, speak lies;
    Yes, each framed lie can crush.
    Even in the painter’s brush,
    Or in the car with slight
    Noise gliding through the night,
    Where it draws up and waits
    Throbbing in front of gates,
    There omnipresently,
    More than your ancient God,
    There seek out tyranny,
    In school, in nursery,
    In father’s counselling rule
    And in the mother’s smile,
    In, where a stranger puts
    Questions that touch the roots,
    Answering the stranger’s gaze,
    What the child always says;
    Not just where barbed wire twines,
    Not just between book-lines,
    More than in barbed wire, in
    Slogans that stun you:
    There, more discreet, it is
    In a wife’s parting kiss,
    Near you and at your back:
    ‘When, dear, will you be back?’
    In words that folk repeat,
    ‘How d’you do’s in the street,
    In the then suddenly softer
    Handshake a moment after
    Making your lover’s face
    Found in the meeting-place
    Freeze on the instant
    Because it is present,
    Not only in the interrogation
    But, too, in love’s confession,
    In the words’ sweet wine
    Like a fly in the wine,
    For even in your dreams
    You are preceded:
    In the bridal bed
    And in the desire it bred;
    Nothing you think fair
    But it has already claimed;
    Your bed it did share
    Even when love was named;
    It is in the plate, the glass,
    In the nose and the mouth,
    It is in the cold and the dark,
    In the outer air and in your house;
    As if through an open window
    Came the reek of carrion
    Or somewhere in the house
    There was a leak of gas.
    Talk to yourself and hear
    Tyranny your inquisitor;
    You have no isolation,
    Not even in imagination.
    The Milky Way through it becomes
    A frontier terrain, scoured by beams,
    A minefield, and the star
    A spy-hole in a war;
    The swarming canopy of the sky
    Is a monstrous labour-camp:
    The Orator Tyranny
    Speaks from bells on the ramp;
    From the priest to whom you confess,
    From his sermon no less,
    Church, Parliament, these
    And the rack, are but stage properties:
    Open and close your eyes;
    Still its scrutiny lies
    Upon you like a sickness,
    Following you with memory’s quickness.
    Harks at the wheels of the train;
    This is their refrain:
    ‘You are taken prisoner, prisoner’;
    On the hill, by the sea, you inhale the same reminder.
    In the lightning flash it is seen
    In every unforeseen
    Little noise; its dart
    Lights up your astonished heart.
    Where you rest, there it is
    In boredom’s manacles,
    In showers that forge nearby
    Bars that reach up the sky,
    In the snow, whose fall
    Sheer as a cell wail
    Hides you while it looks
    Through the eyes of your dog,
    For it is in all you intend,
    In Your to-morrow it is at hand,
    Before your thoughts it is aware,
    In your every movement it is there;
    As water cleaves the river-bed
    You follow and form it; but instead
    Of peering from that circle anew,
    Out of the glass it looks at you,
    In vain you try to escape its wrath:
    Prisoner and jailer, you are both;
    It works its own corrosive way
    Into the taste of your tobacco,
    Into the very clothes you wear –
    It penetrates you to the marrow;
    You detach your sense from it, only to find
    No other thought will come to your mind.
    You look about, but what prompts your gazing?
    You use your eyes, but what do they catch?
    Already a forest fire is blazing
    Fanned into flame by the stick of a match
    Where carelessly you threw it down
    As you walked, and forgot to tread it in,
    And now it guards you in the town,
    In field and home and the factories’ din;
    No longer you feel what it is to live;
    Bread and meat, you do not know them;
    You cannot have desire, nor love;
    To stretch out your arms is now denied you.
    Thus does the slave forge with care
    The fetters he himself must wear;
    You nourish tyranny when you eat;
    You beget your child for it.
    Where seek tyranny? Think again:
    Everyone is a link in the chain;
    Of tyranny’s stench you are not free:
    You yourself are tyranny.
    Like a mole on a sunny day
    Walking in his blind, dark way,
    We walk and fidget in our rooms
    Making a Sahara of our homes;
    Because, where tyranny is,
    Everything is in vain,
    Every creation, even this
    Poem I sing turns vain,
    Because it is standing
    From the first at your grave,
    Your own biography branding,
    And even your ashes are its slave.


    1976, Hundred Hungarian Poems, Albion Editions, Manchester

    Ein Satz über die Tyrannei (Német)

    Dort, wo die Tyrannei ist,
    ist die Tyrannei,
    in den Gewehrläufen,
    in den Gefängnissen ist sie,
    aber nicht nur, im Gebrüll
    der Wärter ist sie, nachts,
    in den Verhörzellen,
    aber nicht nur, sie ist
    im schwarzen Qualm
    der Anklagereden,
    in den Geständnissen,
    in den Morsezeichen
    der Häftlinge, auch
    in den kalten Silben
    des Richters ist sie,
    der Schuldig! sagt,
    aber nicht nur, im Habt Acht!,
    im Trommelwirbel, im Feuer-
    befehl, im dumpfen Sturz
    des Toten in seine Grube,
    aber nicht nur, auch
    in der Nachricht ist sie,
    die heimlich geflüstert wird
    durch die halboffene Tür,
    im Finger, der Pst! sagt,
    in den Gesichtern,
    die sich verriegelt haben,
    aber nicht nur dort,
    auch dahinter ist sie,
    hinter den Gittern,
    wo der wortlose Jammer
    um sich schlägt und schreit,
    im Lauf der Tränen,
    der das Schweigen düngt,
    im erstarrten Augapfel
    ist die Tyrannei,
    nicht nur in den Händen
    an der Hosennaht,
    in den Hochrufen,
    in den Liedern, im Jubel,
    dort, wo die Tyrannei ist,
    ist die Tyrannei
    nicht nur im Beifall
    unermüdlicher Hände,
    in den Fanfaren, den lauten
    Lügen der Denkmäler,
    in der Oper, den Farben
    der Ausstellungen,
    in jedem Keilrahmen,
    ja schon im Haar des Pinsels
    ist sie, nicht nur
    im Bremsen des Wagens,
    der vor der Tür hält,
    nachts, wo die Tyrannei ist,
    ist sie allgegenwärtiger
    als dein gewesener Gott,
    überall ist sie, auch
    in den Kindergärten,
    im Rat des Vaters,
    im Lächeln der Mutter,
    nicht nur im Stacheldraht,
    in der Antwort des Kindes,
    das ein Fremder fragt,
    ist sie, in den Zeilen
    der Bücher, wenn es nur
    der Stacheldraht wäre,
    in den blöden Phrasen,
    die dich verblöden,
    aber nicht nur da,
    sie ist in den Küssen
    zum Abschied, wenn die Frau
    fragt Wann kommst du wieder?,
    sie ist auf der Straße,
    in deinem Wie gehts Wie gehts,
    im Druck einer Hand,
    die plötzlich erschlafft,
    im Gesicht deiner Liebe,
    das auf einmal erstarrt,
    denn da ist sie auch,
    im flüchtigsten Rendezvous,
    in den Vernehmungen ist sie,
    aber nicht nur dort, sie ist
    in den Worten der Liebe,
    im Rausch, wie die Mücke im Wein,
    denn allein bist du nie,
    auch in den Träumen nicht,
    auch im Hochzeitsbett ist sie v
    or dir da, im Verlangen,
    denn nur das ist schön,
    was sie berührt hat,
    mit ihr, nicht mit der Liebe
    hast du geschlafen,
    sie ist auf dem Teller, im Glas,
    in der Nase, im Mund,
    in der Dämmerung, in der Kälte,
    im Freien, im Zimmer,
    als käme der Leichengeruch
    durch das offene Fenster,
    als strömte von irgendwo
    Gas in die Wohnung,
    in deinen Selbstgesprächen
    horcht sie dich aus,
    in deinen Phantasien
    nistet sie, aber nicht nur,
    die Milchstraße ist eine Grenze,
    Scheinwerfer leuchten,
    am Himmel, ein Minenfeld
    in der Höhe, ein Horchposten,
    das Gewimmel am Firmament
    ein einziges Arbeitslager,
    denn sie ist überall,
    in jedem Haus, sie spricht
    aus den Glocken, der Predigt
    des Pfarrers, bei dem
    du beichtest, Kirche ist sie,
    Parlament, Folterkeller,
    ob du die Augen auftust
    oder schließt, du spürst
    ihren Blick, sie erinnert dich,
    wie eine Krankheit mahnt sie,
    Sklave, Sklave, singen die Rader
    des Zuges, du atmest sie ein
    im Gebirge, am Meer
    ist sie da, sie ist da,
    wenn es blitzt, aber nicht nur,
    im kleinsten Geräusch,
    in jeder Bewegung, die du
    nicht erwartet hast,
    in der Ruhe, der Herzbeklemmung,
    der Handschellen-Langeweile,
    im Regenschauer, der
    den Himmel vergittert,
    im fallenden Schnee,
    der die Zellenwand weißelt,
    aber nicht nur, aus den Augen
    deines Hundes blickt sie dich an,
    in allen Zielen wartet sie
    auf dich, in der Zukunft,
    in dem, was du denkst,
    in all deinen Gesten,
    du schaffst sie dir
    wie der Fluß sein Bett,
    so folgst du ihr,
    siehst sie im Spiegel,
    sie horcht dich aus,
    du entgehst ihr nicht,
    Gefangener bist du, Wärter
    zugleich, dein Tabak schmeckt
    nach ihr, deine Kleider
    riechen nach ihr, dein Hirn
    ist voll von ihr, dir fällt
    nur ein, was ihr einfällt,
    du möchtest sehen, du siehst
    nur das, was sie phantasiert,
    wie ein Waldbrand ist sie,
    entstanden aus einem Zündholz,
    du hast es weggeworfen, doch
    zertreten hast du es nicht,
    so umzingelt sie dich
    in der Fabrik, auf dem Feld, zuhaus,
    und du weißt nicht mehr,
    was Leben ist, Brot, Fleisch,
    Liebe, Verlangen, nicht,
    was ausgebreitete Arme sind,
    die Handschellen, die er trägt,
    schmiedet der Sklave sich,
    wenn du ißt, mästest du sie,
    für sie zeugst du
    dein Kind, denn wo sie ist,
    ist jeder ein Kettenglied,
    du stinkst nach ihr,
    du selbst bist die Tyrannei,
    du gehst blind wie die andern,
    ein Maulwurf im Licht,
    in deiner engen Zelle,
    in deiner Wüste bist du allein,
    denn wo die Tyrannei ist,
    dort ist alles vergeblich,
    auch das getreueste Wort,
    auch der Satz, den ich schreibe,
    denn von Anfang an wacht sie
    an deinem Grab, die Tyrannei,
    sie bestimmt, wer du warst,
    noch dein Staub wird ihr dienen.




    Friday, 22 October 2010

    Wednesday, 20 October 2010

    Szeretem a hidakat /I'm fond of bridges

    This is how Hoover bridge was built/ Így készült a Hoover-híd



    a hídról cikk itt

    Tuesday, 19 October 2010

    Lábbal hajtott köszörű / human-powered grinding machine

    forrás: Roma Sparita



    Szeretnék egy kézzel/lábbal/biciklivel hajtható köszörűt. az én gyerekkoromban még lehetett vele gyakran találkozni, a múltkoriban a Lehel-piacon nagy örömünkre belefutottunk egy bácsiba. Hátha valakinek a padlásán porosodik valami szerkezet, amihez nem kell áram - vagy ad nekem technikai tanácsot, hogy lehetne biciklivel ezt megvalósítani. Közlekedni rozoga de hasznosítani kiváló bicaj van otthon több is (de nem a Fecske, őt nem adjuk :) 

    Do you know this human-powered grinding machine? In my childhood one could easily have all the household utensils sharpened  by these men. A couple of months ago we saw a man at a market, he gave me the idea to ask my people whether someone has an old leg/hand/bicycle powered grinder somewhere hidden in the attic... or if anyone can help me with the technical ideas of running/upgrading one of my old cycles at home in order to be able to use it as a grinder without consuming electricity. We luckily have several old bicycles at home (no, not Fecske, she is my beloved one ;-)