Friday, 1 October 2010

Dilemma a hús körül

Újra foglalkoztat a vegetárius létre visszatérés. Egyre többször érzek valódi fájdalmat a szenvedő állatok láttán és 1990-ben is így kezdődött - akkor 8 évig nagyon szigorú húsmentes életet éltem. De Dominó most ellenáll. Szerinte : én nem élhetek hús nélkül, Mama :-D. Otthon idáig sem volt hús - mármint én nem vettem - de bárhol megesszük, ha megkínálnak és a nagymamáéknál ebből áll minden étkezés. Kemény dilemma.


Érdekes, hogy Dominó - aki pedig nagyon erős érzelmekkel fordul mások szenvedése felé, teljesen elfogadja, hogy az állatnak meg kell halnia, hogy megehessük. Persze neki a halál még mást jelent, mint egy felnőttnek, no és hisz abban, amiben én - hogy halálunk után visszajutunk egy körforgásba(mi ezt Szivárvány Hídjának hívjuk) és majd újra születünk. És én nem is akarom a saját akaratomat ráerőltetni, pláne bűntudatot elültetni benne, amiért miattunk is megölnek állatokat , de most én emiatt szenvedek, pedig azt hittem sok évig, hogy már túl vagyok ezen. Nem vagyok.




Ezzel a dilemmával kapcsolatban idézem most Laár András blogjáról az egyik hozzászólását, mert nagyon erősen alátámasztja  a mostani állapotomat ez a jónéhány mondat.






Főzőcske, de okosan! 
Ehhez kapcsolódik a Ti ötletetek, hogy össze lehetne jönni valahol főzni, recepteket cserélni, felpörgetni a vegetárius eszmét a gyakorlatban is. Nem is tudjátok, hogy milyen nagy áldás az a világnak, ha az emberek egy része áttér a húsmentes étkezésre. Bár mindenki egyedül van, amikor eldönti, hogy nem kér a továbbiakban olyan ételt, amelyhez állatok megölése szükséges, az így határozó emberek száma azért lehet nagy. És akkor már sokan vagyunk.
A tömeg egyénekből áll. Mindenki egyénileg áll be a vegetáriusok közé, de persze, mint tudjuk, valójában nincs is hová beállni. A „vegi ember" csak egyszerűen nem eszi meg otthon a húst, nem vesz a hentestől sem, és az étteremben sem húsos ételt rendel. Egy idő után aztán meglepetten veszi észre, hogy egyáltalán nincs egyedül, mert mellette mások is élnek így. Semmi látványos dolog.
Jó lenne, ha többen és többen lennénk, és ezt nem azért mondom, mert szeretem a tömeges dolgokat. Egyáltalán nem. De az biztos, hogy az állatok, akik szintén éreznek, remélnek, örülnek és bánkódnak - ugyanúgy, mint mi -, imádkoznak az ember kegyelméért, és amikor viszik levágni őket, pontosan érzik, hogy mi fog velük történni és rettegnek. És akkor a maguk módján kegyelemért imádkoznak, és a vágóhídi munkások nem kegyelmeznek nekik. Ez nagyon szomorú.
Mi csak annyit teszünk, hogy megkegyelmezünk nekik. Meghallgattuk és megértettük imáikat. Nem öljük meg őket, és nem kérjük, hogy miattunk mások öljék meg őket. Minél többen vagyunk olyanok, akik nem kérjük a húst, annál kevesebb állatot kell a húsáért megölni. Nincs más módunk arra, hogy megváltoztassuk ezt a kegyetlen gyakorlatot, csak ez.
És ha mi, mint szellemileg magasabban álló élőlények, meghallgatjuk az állatok imáit és hagyjuk őket élni, talán a saját imáink is meghallgatásra találnak a minálunk szellemileg magasabban álló dimenziókban; az angyaloknál, a tündéreknél, a félisteneknél és magánál a Legfelsőbbnél is. És akkor talán van esélyünk elkerülni a biztos pusztulást, mint ahogy esélyt adtunk az állatoknak is elkerülniük az amúgy rájuk kimért biztos pusztulást.
Szóval, írjátok és szavazzátok meg, milyen témákkal foglalkozzunk itt a blogon, vagy kérdezzetek bátran! Amennyire tudok, válaszolni fogok.
A vegetárius tanácsadást és receptközlést egyébként most gyorsan el is kezdem a kedvenc levesemmel, amit annak idején, még kb. húsz éve „találtam fel" a tibeti vajas tea nyomán.
(Ez a vajas tea már régen is betalált az ízlésembe, mert tökéleten „hozta" az erőleves-élményt. Gyerekkorom kedvenc levesében, az erőlevesben az ízlett igazán, hogy van ez a jóízű, meleg sós-jellegű lé, amit kortyolgatva lehet meginni. A tibetiek által nagyon kedvelt vajas teával buddhistaként ismerkedtem meg. Ők a teát jó nagy kondérokban főzik, leszűrik, majd összekeverik tejjel, vajjal és sóval. Tesznek bele egy kis pirított árpalisztet, mintegy „levesbetétnek", és forrón, kortyolgatva megisszák afféle erőleves gyanánt.)
Tealeves a la Laár:
Főzünk egy liter teát. A legjobb, ha kínai Lapsang Suchong teafűből, mert ez egy füstölt tea, illatra a füstölt sonkát juttatja az ember eszébe. (Teázókban megvásárolható.) Egy lábosba belerakunk egy fél vajat, lassú lángon megolvasztjuk, majd a felforrósított vajban megpirítunk két-három marék árpapelyhet. Nem kell megégetni, ne szenesedjenek meg a szemek, csak egy kicsit sárgítani kell.
Pirulás közben ízlés szerint sózzuk, fűszerezzük 2 csipet borsikafűvel, 1 csipet morzsolt lestyánnal, 1 csipet bazsalikommal, 1 csipet majorannával és egy evőkanál pirospaprikával. Egy evőkanál sötét szójaszószt is hozzáadunk, majd még mielőtt megégne az egész, hozzáöntjük a kész füstölt teát. Kevergetve felforraljuk, hagyjuk egyet rottyanni, majd lefedjük egy fedővel és azt mondjuk: kész.
Hagyjuk állni lefedve 10 percig és szépen megesszük ketten, hárman. Az benne a jó, hogy túl azon, hogy finom, még másnap, esetleg harmadnap is ehető, nem romlik meg. Az is szerencsésnek mondható, hogy elkészítése kb. 15 percet vesz igénybe.
Sok szerencsét kívánok a kísérletezéshez!
Szeretettel:
Laár András




43.  Laár András
2009. 09. 19. 7:59







Kedves Mahakála barátom, azaz Laci Csongrádról!
Olvastam véleményedet a vegetárius táplálkozásról, köszönöm, hogy betekintést nyújtottál buddhizmus-értelmezésedbe is. Nagyon sok kérdésben igazad van, főleg ami a lényeget illeti. Gondolok itt elsősorban a tudatosság és éberség központba állítására. Én is úgy látom, hogy tudatosságunk, éberségünk és – következményesen – belátásunk kiterjesztésével, fenntartásával és elmélyítésével jutunk a legtöbbre.
Buddha tanítását az állatok megevésével kapcsolatban azonban – megítélésem szerint – egyoldalúan értelmezed. Idézed mondását: „Egyetek meg bármit, amit elétek raknak, de azt ne engedjétek, hogy miattatok öljenek le egy állatot.” Mint Te is tudod, Buddha annak idején egy kolduló rendet hozott létre. A szerzetesek nem végeztek önfenntartó munkát, teljesen átadták magukat mások jóindulatának. Sok-sok szabályt kellett betartaniuk, többek között azt is, hogy minden ételt el kellett fogyasztaniuk, amit a koldulásukkal szereztek.
Ennek az volt az értelme, hogy ezen a roppant közvetlen módon is gyakorolják a saját énjük feladását. Ha egy szerzetes pökhendi, nagyképű vagy beképzelt volt, az emberek vagy nem adtak neki ételt vagy, hogy megalázzák, valami mocskos ehetetlen dolgot tettek az alamizsnás szilkéjébe. Ez radikálisan nevelte rá a gyakorlókat az alázat = „én nélküliség” erényére.
A hasonlatod a „dögkút” vonatkozásában nem vall következetes átgondoltságra. Nem igaz, hogy a böllér és a hentes a saját szakállára és felelősségére vágja le a megevésre szánt állatokat, hiszen ők a húsevők igényeinek kielégítése miatt teszik ezt. Akkor lenne igaz az érvelésed, ha az emberek nem igényelnék a húst és nem állnának sorba érte. Mivel igénylik, és elvárják a húst, a böllér és a hentes karmája szétoszlik azok között, akik elfogyasztják a leölt állatokat, hiszen ÉRTÜK ÖLTÉK LE ŐKET. Ki másért is történt volna meg ez a gyilkosság, ha nem azokért, akik majd megeszik az állatok húsát? Ilyen értelemben Te is felelős vagy az általad elfogyasztott állat leölésért.
Az, hogy mantrát mondasz, nagyon jó. Ám tudod-e, hogy a tibetiek, akik bár alapvetően növényi táplálékon élnek, de időről időre levágnak és el is fogyasztanak állatokat, milyen mantrát súgnak a levágás előtt az állat fülébe? A mantra magyarul így szól: „Most ebben az életünkben én eszlek meg téged, de a következő életünkben te ehetsz meg engem.” Ez azért kemény vállalás...
A fegyelmet és a tudatosságot igen szigorú módon állítottad szembe a részvéttel, együttérzéssel. Ezt nem igazolja a gyémánt út gyakorlata. Avalokitésvara, azaz Csenrézi a részvét és a könyörület boddhiszattvája. Tisztelete a gyémánt út követői között általános. Számos gyakorló „boddhiszattva-fogadalmat” tesz le, aminek elsődleges oka a szenvedő lények iránti részvét. Egyébként már a korai buddhisták is első fogadalomként vették fel: „Nem ölöm meg a lényeket, nem okozok sérülést nekik, és kerülöm a nekik okozott szenvedést.”
Erről jut eszembe: amikor én 1985-ben felvettem a buddhista vallást, a gyémánt utat követő Árya Maitréya Mandala buddhista rendben, az öt erkölcsi szabály elfogadásán túlmenően – hatodikként – megfogadtuk: „Nem tüntetem fel vallásomat egyedül üdvözítőnek és fogadom, hogy tisztelem mások vallását.” Ezt a szabályt egyébként maga Őszentsége a Dalai Láma is betartja; számos esetben nyilatkozott a legnagyobb tisztelettel más vallásokról. Buddhista gyakorlóként tehát nem kéne úgy gondolnod saját nézetedről, hogy „nincs más út”. Dehogy nincs.
Ugyanakkor – szintén buddhista szempontból - nem helyes leszólni semmilyen okból mások istenhitét, hiszen ahány út van, azon mind lehet járni és bármilyen meglepő, ezek az utak mind ugyanoda, a Legfelső Lényeghez vezetnek, nevezzék bár Istennek, Krisnának, Jehovának, Allahnak, Megvilágosodás-Tudatnak, Ádi Buddhának, vagy Megnevezhetetlennek.
A mások nézeteivel szembeni szigorúság a vallásháborúk fő oka, és az egyetlen vallás, amelynek zászlaja alatt nem vezettek háborút, a buddhizmus. Egy igazi buddhista, pont azért, mert tág belátással rendelkezik, képes megérteni és elfogadni más vallások sajátos megközelítését, útját és gyümölcseit.
Üdv és béke!
Laár András






az egészhez hozzátartozik, hogy én szeretem a húst, a kedvenc ételem a brassói és a vadas és ezzel együtt sem okoz semmi problémát a húsnélküli élet.  Mert nélküle is tökéletesen megvagyok - pláne, ha egyéb módon tudatosan tudom élni az életemet és a vérszegénység jelezte Én-gyengeségemet kezelem és ezáltal teljesebb ember vagyok - akkor nem hiányzik élettanilag sem a hús. 


Kíváncsi vagyok, Dominó véleménye hogyan fejlődik az idők múlásával. Addig is nagymamánál lesz husika, de haza most már nem viszünk belőle neki kóstolót. 

No comments: