Saturday, 2 October 2010

Fecske


Meg kell emlékeznem családunk újabb nőtagjáról: Fecske névre hallgat, származását tekintve holland, életkorát nézve inkább sokkal több, mint kevesebb. Eredetileg fekete - ebből még sokat őriz. Kecsesen suhan és békésen tűri a megpróbáltatásokat. Újpalotán találtunk rá - sok hasonszőrű idősebb hölgy és úrtársa között. Sok csinosítani- és korrigálnivaló  van rajta, de hát az idősebb hölgyeknél ez nem meglepő. Első alkalommal rögtön hatalmas utat tett meg: Újpalotáról a Városliget déli részére, majd néhány óra múlva a Szent István körútra utazott - két frissen szerzett családtagjával (akik közül a kiskorú először ült gyermekülésben bicajon, úgyhogy nagy izgalmakkal ülte végig az első felét). Fecske nem panaszkodott. Mi sem. Most a konyhában pihen és várja az egészségügyi személyzet szerető gondoskodását. Hamarosan kap majd némi fényt, egy kis finom olajat, lehet, hogy néhány új ruhadarabot és kiegészítőt is megszavazunk neki. Ha minden jól megy,  hétfőn bemutatjuk neki az Óbudai Waldorf Óvodát és az odavezető utat.  A Városliget és Újlipótváros kedvérevaló, bár utóbbi egyelőre nem bizonyult alkalmasnak a vad röpködésre.






aki vágyik az idősebb holland korosztály szorosabb közelségére, írjon levelet illetve telefonáljon (számot ide nem írnék ki, de levélben vagy telefonon adom)-  egy csődbement iskola alapítványa szívesen és viszonylag sürgősen szeretné őket új családoknál elhelyezni. Képes társkeresőszolgálatról van szó, a még társtalanokról viszonylag élethű felvételek láthatók emitt:

http://picasaweb.google.hu/helyaperiferian/CSOLOVAK#5389478046109425858

5 comments:

jvdori said...

Húú, engem nagyon érdekelne egy ilyen, elérhető áron...Megírod, hogy hol lehet ilyet venni? Gyönyörűűű! Legyen sok szép utatok Vele! :)
jvdori@gmail.com

eccehomofaber said...

Dóri minden bringa tízezer és a Drégelyvár utca 6-ban (Újpalota) lévő tanoda padlásán találhatók. Külvárosi Tankör, 417-1434

jvdori said...

Nagyon köszönöm! :)

eccehomofaber said...

szívesen. remélem, beleszeretsz majd valamelyik ottlakóba :)

eccehomofaber said...

hú, de szeretném tudni, ki az a 19 ember, akinek tetszik ez a bejegyzés :-D felteszem, a biciklilelőhely miatt ilyen népszerű, de akárhogy is, jó néha ilyen kis visszajelzésekhez jutni.