Sunday, 31 October 2010

Hálaadás

Nehéz nekem most Dominóval. Illetve legfőképpen nem nekem, hanem másoknak, mert otthon az esetek nagyrészében könnyen kezelhető, együttműködő, boldog és békés, de ahogy társaságba kerülünk, olyan elemi erővel veti magát bele bármibe, mint egy vulkán, végigsöpör mindenen. Olyankor rajtam is.Teljesen másállapotba kerül, amikor gyerekek között van, és szinte mindegy, hogy egy vagy több gyerek (bár a sok ember megrémiszti, olyankor vagy a szoknyámhoz ragad, vagy mint egy zsák bolha ugrál mindenen és mindenki idegein). Kolerikus gyerek, akiben most nagyon erős a szangvinikusság - ez utóbbit sajnos az óvodai nehéz pedagógiai helyzet táplálja is és most nem jutunk ott feloldáshoz, sőt... Közben pedig folyamatos testi kontaktusra van szüksége, megint sokat alszik az ölemben, a buszon is kéri, hogy ölben utazhasson. Keményen rámszól, kiabál, folyton vitázik és megkérdőjelez, majd odabújik hozzám és bocsánatot kér és simogat, szeretget. Most tanul meg leválni, el kell engedni, ez a második dackorszak, kőkemény, ha ezt jól meglépjük, akkor könnye(bbe)n vesszük  majd a kamaszkori akadályokat. Jön majd persze a Rubicon az iskolában, de most ez a nehézség, ami kifáraszt mindkettőnket és egyáltalán nem segíti a dolgot, hogy a külvilágból jön a kritika, mert persze mindenkinek van egy-két kedves megjegyzése nagyszülőktől kezdve az idegenekig.

Épp itt tartottam reggel a gondolatmenetemben, amikor ma reggel a Peaceful Parenting amerikai magazinban megláttam ezt a képet:


tudnivalók a családról itt:
Ez pedig egy híradórészlet róluk.

Néztem ezt a képet és elöntött a hála, amiért van nekem is egy ilyen gyönyörű kis emberkém, aki engem választott és akiért minden nehézséget érdemes vállalni és végigcsinálni. Még akkor is, ha néha összeroppanok egy félórára, szerencsére gyorsan visszamászok a gödörből a fényre, mert az önsajnálat már nem kedvenc tartózkodási helyem. Nézem ezt a gyönyörű családot, sok próbálkozás után elveszítettek egy koraszülött ikerpárt és végül megkapták ezt a hatalmas csodát. Igen, csodák vannak. Az én életemben is.

És a legnagyobb csoda most épp itt autózik mellettem és folyamatosan kommentálja az eseményt. Kit érdekel, hogy néha nehéz?

Hála és szeretet.

No comments: