Monday, 18 October 2010

Iszkaszentgyörgy

Hétvégén elkísértük öcsém családját és az ő katolikus családi közösségüket Iszkaszentgyörgyre, ahol ők a falu parókiáján lelkigyakorlatot tartottak, míg mi az összes gyerkőccel ( végül 16 volt a gyermek összesen) mulatoztunk. Bár mi ketten a fiacskámmal nem vagyunk katolikusok - sőt, kereszténynek sem mondhatók a határozott karma- és reinkarnáció-hitünk okán (na jó, hitem egyelőre még csak nekem van, fiacska majd kialakítja a sajátjét idővel), mindez engem nem akadályoz meg abban, hogy bármilyen istentiszteletre, misére, darshanra beülve begyűjthessem a megfelelő lelki- és szellemi táplálékot. Így a közösség kérésére mi is részt vettünk esténként az áhítatban és a misén, a felújítás közben is pompázatos templomban



forrás


Dominó várakozásommal ellentétben remekül bírta a dolgot, mivel öcsikém remekül gitározik, a közösség pedig szeret énekelni, egyáltalán nem volt unalmas az általában fél -egyórás dolog még az aprókának sem (Szép volt a mese, mama :-D )
A vasárnapi misén hallottam egy remek gondolatot a lelkigyakorlatot tartó kaposvári Laci atyától: egy rabbi példabeszéde arról, hogyan éljünk lelki életet (ő konkrétan az imádságról beszélt, ezt én azért kiterjeszteném, mert ez minden területre igaz). Az öreg király ellovagolt egy napra a birodalmában körülnézni, az idő alatt kiadta a fiának az utasítást, hogy az az udvaron álló hatalmas sziklát vigye fel a kastély tornyában lévő szobába. Neki is látott a királyfi, szervezett csapatot, próbálták mindenhogyan megmozdítani a sziklát, de sem ablakon, sem ajtón keresztül nem tudták feljuttatni azt a toronyba. Amikor szemlesütve bevallotta édesapjának a sikertelenséget, a király mosolyogva válaszolt: - Ki mondta neked azt, fiam, hogy egészben kell a sziklát felvinni? ha darabokra szeditek, szépen lassan, módszeresen feljut a szikla a rendeltetési helyére. Az imádság, de minden lelki tevékenység ilyen: gyakran megfutamodunk a  feladattól, mert olyan nagynak látszik és emiatt nem gyakorolunk, nem meditálunk (hmmhmm vö Pránanadi: mestermeditáció, ami rendre elmarad, mert nincs rá egészben fél-egy óra...), de még csak fizikai feladatokat sem végezzük el, mert olyan nagy falatnak látszanak. Pedig apránként, egyszerre kis lépésekkel haladva el lehet a végcélhoz jutni. Nem egy harapással kell a kenyeret befalni, ha nem megy, hanem apró falatokkal - közben élvezve az étel ízét - együnk, és elfogy a kenyérke.

A bájos, kicsi falu nagyon békés, a főváros környékén ma már nem érezhető ez a fajta nyugalom.Szépen ápolt a két - kicsi faluhoz képest grandiózus - templom környéke, az utcák tiszták, kedvesek, alig láttuk nyomát a hetvenes évek kockaházainak és szerencsére a manapság lakóparkokban divatos  mediterrán háznak csúfolt sárga dobozszörnyűségek se tarkították a kis falu képét. A sok növény szépen keretezi a közösségi építményeket is. A falu központjában áll a közösségi élet színtere: a kastély. Eddig ismeretlen gyöngyszem.

forrás




forrás 

forrás: 

 Itt lakik az általános iskola, volt itt gyógyszertár, egy része engedéllyel látogatható (mi nem jutottunk be, de ennyi kisgyerekkel ez nem is lett volna jó ötlet). A kastélyban van kubai salsa táncház és a helyi néptáncegyüttes is ott tartja a próbáit (ebbe is bekukucskáltunk kicsit az ablakon át) Van itt remek focipálya, erdős-bozótos park és várárok. Ez a kastélykert volt a mi játszóterünk Építettek várfalat az árokban a kastélykertben található kövekből és fadarabokból, majd védelmezték a betolakodók ellen. A játék olyan tökéletesre sikerült, hogy sérülés, méltatlankodás, hangos szó, sírás nélkül megúsztuk. A legjobb játszótér, ahol valaha megfordultunk :)

No comments: