Tuesday, 7 December 2010

Szent Miklós beszéde a gyermekekhez ( a szeretve tisztelt Gergár Marikától kaptam)

Szent Miklós beszéde a gyermekekhez


Az én szavaimmal köszönt benneteket az Isten, kedves gyermekeim.

Az örök égi mezőkön járt a lelkem, - mennyi éve már -, hol a csillagok ragyognak, és a Hold árasztja fényét, s a szellemi világ titokzatos fényei szikráznak.
Ott újra találkoztam Máriával, az istengyermek örökkévaló anyjával, és így szólott hozzám:

- Miklós – mondta ő -, a sötét földön újra Karácsony lesz. Te jól tudod Miklós, hogy Jézus a földi éj leghidegebb és legsötétebb órájában akart megszületni: az Ég gyermeke a földi szegénységbe.
A csillagok sugaraiból egy szőttest készítek a gyermekemnek, egy csillagruhát, hogy megvédje őt a Föld sötétségétől és hidegétől. Vándoroltam csillagtól csillagig, és összegyűjtöttem a csillagok sugarait, melyekből gyermekem takaróját megszőhetem. Az égi csillagok nekem ajándékozták fényüket, és az égi hatalmasságok mind segítettek.
- De Miklós – mondta az istenanya – csak egy hiányzik még ahhoz, hogy a csillagok fényéből szőtt ruha igazán megóvja gyermekemet a hidegtől és melegítse Őt. A szeretet hiányzik még, az emberi szeretet. Szeretet a gyermekek szívéből. Menj, Miklós, országokon és tengereken át, erdőkön és mezőkön keresztül, falutól faluig, várostól városig. Keresd a sugárzó gyermekszívek szeretetét! És hozd el nekem, kedves Miklós, hogy Karácsony lehessen! – így mondta Mária, az Anya, Világmindenségben nekem.

Én most már sok utat bejártam a Földön. Erdőkön és mezőkön keresztül, falutól faluig, várostól városig, és keresem, gyűjtöm a szívek sugarait, a gyermekek szeretetét. Hallottalak benneteket beszélgetni, láttam a szíveteket, szeretetteli gondolataitokat. Ismerem ügyes kezeiteket, amelyek ajándékozni és imádkozni is tudnak. Találok én nálatok szeretetet, amit a gyermek Jézusnak ajándékoztok? Emberszeretetet és Istenszeretetet. Árnyékot is látok, amely a szívetek fényét elhomályosítja. Én meg akarom tisztítani a szíviteket.
(Körbejár és a botján lévő fenyőággal gyengéden megérinti a gyerekek szívét. Majd a gyerekek a karácsonyról énekelnek.)
Áradjon ki a szeretet a szívetekből, hogy elvihessem az Istenanyának! Ne feledjétek, az emberi szeretet összeköti a Földet az Éggel, ha az emberi szeretet betakarja az Istengyermeket.
Ne felejtsetek el most, a várakozás alatt éneket, imát ajándékozni az Istengyermeknek!
Sok gyermekhez vezet még az utam, míg Máriával találkozom, és bátran mondhatom neki:
- Égi Anya! A Földön Karácsony lesz! Jelentsd a Mennyei Atyának is! Találtam a Földön szeretetet az emberek szívében.
Gyermekeim! Örüljetek a Karácsonynak! És helyezzétek szíveteket abba a bölcsőbe, ahová az Istengyermek születni kíván!
Isten köszönt benneteket az én szavaimmal.
(ismeretlen szerző)

(Ez a beszéd elhangzik a magyarországi Waldorf-óvodákban, minden esztendőben.)


4 comments:

Lizi said...

Szervusz Kedves Blogoló (sajnos nem tudom a neved)
Nagyon szeretem olvasni, nézni ami itt a blogodon található. Legutóbbi írásodról jut eszembe, hogy még nem ismerek olyan meséket, amiket e készülődés alatt lehet/szokás mesélni a gyerekeknek. Nekem van egy 3,5 éves lánykám, szeretném ha tudnék mondani neki valamit.
Hiányos a tudásom waldorf-ból, nyárünneppel kezdtük a komolyabb belelátást, ám most picit megszakad az a vonal, akikkel ezt a szellemi szintet ápoltuk. Nem szeretném elveszteni a fonalat, gondoltam megkérdezlek, hátha tudsz adni valamit. :) bármi is az, köszönöm előre is! Juli

eccehomofaber said...

Hát édes Julim, jót mulattam a bejegyzéseden, meglepődsz majd, ha megtudod, ki vagyok? hahaha, Indianyó a nevem, segíts édes Istenem :-DDD

ezek szerint költöztök végül / vagy már el is költöztetek?

egyelőre itt találsz meséket, érdekességeket, ha konkrétabban kérdezel, akkor töröm majd a fejem:

http://harmonikusgyermek.hu/index.php?option=com_content&Itemid=11&lang=hu&view=archive

és nagy ölelés az egész gyönyörű családnak, összes leánynak és a férjecskének is :)

Indi

Lizi said...

Nahááááát!!! Meg lepődtem, de még hogy?! :))
Szervusz Indi!! De jó, hogy megvagy! csak a régi blogodról tudtam. Köszönöm a linket, máris olvasom.
Megkaptam ám a telefonod számát korábban, mert majdnem hívtunk beszélgetni kicsit a kezdeményezésünk körébe, de aztán hirtelen mindenkinek ezer dolga akadt és azóta sem jöttünk össze.. ez itt a szakadás, ami remélem hamarosan egész szálban folytatódik. :)
Még nem költöztünk, mert senkinek nem kell a lakásunk.. és egyre jobban nyűglődöm az áll. ovi borzasztó, hittelen rendszerében. Biztos ennek is megvan a jó oka.. egyelőre keresem, kutatom az optimális megoldást, próbálok, legalább itthon ADNI a manóknak, ehhez nagy segítség vagy Te is Indi!

Mi is mindkettőtöket ölelünk! Ha addig nem futunk össze: Áldott Karácsonyt is kívánunk!

eccehomofaber said...

hát igen, régi blog - régi élet, régi én, már nem aktuális, lezártam, most új élet van, néha kicsit elfáradok, olyankor 5 percet nyavalygok, de amúgy nagyon jóóóóó :)


fussunk össze :)

i.