Sunday, 19 December 2010

A Szív dolgai

Az elmúlt hét létküzdelem - ezúttal nem az anyagiakért, mert hála a Fenntebbvaló erőknek és a magam eddig elért eredményeinek most az szép, békés lassú patakként csörgedez. A szívem viszont most megvadult és ki akar ugrani a helyéből - hol magas lázzal, hol anélkül, de mindenképpen félelmetesen. Sok tanulsággal szolgál minden betegség, ez most különösen: itt most az életről van szó. A továbbélésről, az élet minőségéről és a szív működéséről - szívcsakra, életerő, szeretet, sugárzás, napi rutin és legfőképpen újra és megint: az egyedülállő középkorú anya-létem és a kisfiam élete. Jelzés volt, hogy többet kell tudatosan magammal lennem, csak magamra figyelnem és megadni most már fizikailag is mindent magamnak, hogy egész-ségben élhessek, magamért - és legfőképpen a kisfiamért. Mert hát anyaként a legfőbb feladatom ez - a kettőnk kapcsolata és a körülmények megteremtése - nemcsak fizikailag. És hát van mit a körülményeinken javítani.

Bár megfogadtam, hogy idén nem szaladok bele a csapdába, hogy az utolsó pillanatban is még dolgozni fogok és csak a karácsonyi békés készülődéssel törődöm kettesben az életem értelmével - nem jön ez össze. Mert egy rakás cikket újra kell írnom - nem teljesen tisztán látható elvárásoknak megfelelően, ezen kívül pedig rengeteg a kézműves feladatom. Amiket nem tudtam visszautasítani - mert csupa olyan kedves ember kért, akiknek bármikor, álmomban is igent mondanék, mert közöm van hozzájuk. És ráadásul most hajnalban valaki megvett egy lábszárvédőt, amit azonnal meg kell kötnöm, hogy még karácsony előtt feladhassam. Semmiképp nem panasz ez, mert csupa boldogságos feladat, ami nekem is örömet okoz - és ráadásul izgalmasak is, hiszen nagy részük új gondolat és az mindig hasznos, ha buzognak a kreatív nedvek :) No és a már kitalált dolgok elkészítése is öröm. Egy cica vagy egy bika elkészítése, szeretgetése - majd elengedése szép időtöltés.

Ma a kisfiam végre szánkózhat egyet - mert vágyakozva nézi mindig az ovis társakat, akiket szánkóval hoznak oviba. Ma a nagymamánál igazi falusi öröm lesz havazni kifulladásig. Én meg közben szemeket kapcsolok össze egy pár kötőtűn finom gyapjúból. És közben próbálom ezt a kisembert kezelgetni, mert most sok a bizonytalanság benne - elsősorban az oviban, de most a szünetben majd megpróbálom megerősíteni, hogy bizalommal és nyugalommal maradjon ott - és jöjjön haza is hozzánk.


A betegség annyi szeretetet és segítséget hozott megint az utamba, amiért nem tudok elég hálás lenni. Köszönöm!

No comments: