Monday, 20 December 2010

Téli napéjegyenlőség - a szív már megint

Valami nyomta a szívem, de nagyon. Sok dolgot a szívemre vettem.  Majd megszakadt, ezért ki akart ugrani a helyéből. Aztán legördült a kő róla.

Ma éjjel holdfogyatkozás lesz - és ez valami jótékony eszelős ámokfutással tépi le a láncokat. Ágiét - és az enyémet is.

Az úgy kezdődött, hogy belenyugodtam, én ma nem mehetek énekelni, mert veszélyes, túlságosan megterhelő lenne. Rendben van, nem kell nekem mindenhol ott lennem ahhoz, hogy ott legyek. Elengedtem.

A következő programpont: rávenni a gyermekecskét, hogy elfogadja, ma este a nagymamánál alszik, nekem délután el kell mennem, mert dolgozom. Segítségemre sietett a két unokatesó, akik estig maradnak, hogy könnyebb legyen múlatni az időt. Ám a gyermekecske nem enged el, zokog, szorít, nem mer elaludni, nehogy eltűnjek és többé vissza se jöjjek. Szegény kicsi emberkém...  Végül csak elaludt, aztán félóra múlva felébredt és megenyhült. A kő arrébbgurult kicsit.

Ahogy üldögéltem a buszon, eszembe jutott, van nálam egy bizonyos elég nagy összeg, amit most gázszámlafizetés helyett inkább átutalhatnék valakinek egy kínossá vált és lezáratlan üggyel kapcsolatban - amikor megcsörrent a telefon- az illető volt. Nem tudtam felvenni. Írtam neki, hogy holnap hívom, ha baj van, akkor üzenjen. Üzent is. nagy baj van, segítségre van szüksége,  beszéljünk. (egy éve kb, nem beszéltünk már, mert kátyúba jutott a társalgás ). Éjjel visszahívom majd.

Még kell vennem egy hajpántot valahol... a metrónál benyitottam utolsó esélyként egy icipici boltba, kérdem: van-e gumis textil hajpánt, aminek nem csúszós az anyaga? Mondja az eladó hogy csak egy kósza lila csücsül itt egy ideje, nem tudja, jó lesz-e. Nézek rá: padlizsánlila-bordó-ibolyalila  mintás kabátban és lila csíkos blúzban: szerinte? hát rám várt az a hajpánt!

No ekkor már kezdtem az aggódás helyett bizakodni, csak jó lesz ez a buli. Az utóbbi időkben nem volt nagyon sikeres és örömteli minden munkával kapcsolatos esemény - nem  csak nekem. Sőt, semmi se volt jó, sok cikk nem ment le és volt, amit azonnal le kellett venni. Sokan mások is aggódtak. De szerencsére minden jól sült el.

A rendkívül kellemes szerkesztőségi karácsonyi buli a GROUND-ban volt, valami remek a hely! És életem legfinomabb pezsgőjét ittam: száraz rozé, mandulaillattal- és ízzel. Ha minden igaz, Hungária.

Egy helyes, magyar származású Amerikában nevelkedett református lelkész tartott egy közepesen hosszú beszédet, a középpontban az irgalmas szamaritánus, a valódi kérdésfeltevés, az elfogadás (mily meglepő...) a valódi segítség állt, majd érintette Márta és Mária történetét (LK 10,38). Ez utóbbi valahogy rendre belémszalad. Itt van Márta, akik sürög-forog, annyira gondoskodni akar mindenkiről, kedvükre tenni - és ott Mária, akik leül Jézus lábaihoz és hallgatja, issza a szavait - hogy tanulhasson - minőségi figyelmet szentel Jézusnak. . Az életem különböző szakaszaiban mindkettőt megéltem már, szerencsére egy ideje már az utóbbit élem, csak néha esek bele a mártai téves mindenkin gondoskodásba - de a minőségi figyelem még nem mindig megy. Jókor jött az igehirdetés - mint mindig, minden helyzetben lehet a spirituális tanításokból tanulni, ha van fülem a hallásra

Sok dolgot tisztáztunk a  munkával kapcsolatban ... kövek zúdulnak lefelé sűrű egymásutánban...

És és és..  kérdeztem, lehetne-e, hogy én.. írást a Bárkáról és és és ...a hónapok óta titokban tervezgetett nagyinterjút Pál Feri atyával ... Karácsonyra meg tudnám-e  csinálni ? - kérdi a főszerkesztőnk felcsillanó szemmel. Itt a fotós, szóljak, menjünk, csináljuk! Nos, nem hiszem, én nem érek rá, de az atya sem, egész biztosan, annyi a dolga. De egy ilyen pozitív újévi beszélgetésnél nincs is jobb kezdet, ugyebár.. úgyhogy holnap rohanok felhívni a plébániát és nosza hajrá, indulhat a szupergyors kézműves dolgok befejezése (azt még nem látom, hogyan, de nyilván menni fog ez is) És most gyorsan meg kell vennem az új könyvet, mer sok kérdésem van és el kell mélyülnöm benne. Karácsony után ez lesz a feladat, elmélyülni, olvasni, jegyzetelni... örülniiii.( Valahonnan hosszú hangfelvételre alkalmas kütyüt kell gyorsan kerítenem, el ne felejtsem!)

Este pedig beszéltem Sz-vel  sokáig, nagyon jót, remélem, segítettem is egy kicsit azzal, hogy nem avatkoztam az ügyekbe ;-) és végre megértettük, kinek mi fájt és miért kellett ez a sok kihagyás. 

Amikor hazaértem a szüleimhez, a picurkám békésen szuszogott,  a laptopomon egy színes kartonokból összefűzött rajzfüzet várt:  a három gyerkőc készítette meglepetésként.

Kövek, kövek...Sok aggasztó dolgot a szívemre vettem mostanában,  most szabadul fel  - mint a mesebeli szív, amely fokozatosan veszíti el az abroncsait.

Gyógyulok, rohamosan. Ha mégis panaszra nyílna a szám, csak annyit mondjatok: PálFeri vagy lila hajpánt :)

2 comments:

zsizsa said...

Drága Indi, de jó volt ezt olvasni, hajrá legördülő kövek! :-)

eccehomofaber said...

köszi, írni is jó volt. Rámfért a nagy ijedtség után