Saturday, 10 September 2011

Szeptember - óvoda és iskola, valami elmúlt és sok új dolog lép a helyébe

Olyan keveset írok mostanában. Mert a fészbúkon meg sokat. Igaz, inkább csak linkelek és megosztok és kommentelek,  de az is én vagyok, a napi 8-10 dolog, amit meg akarok osztani. Mert azok mögött életek vannak, gondolatok, fájdalmak, örömök, tanácstalanságok és segítségek. Meg persze politikai csőd és szociális gyalázat és kulturális kilátástalanság - és remény, és összefogás és sok-sok öröm. Egy kicsit el is fáradtam azt állandó jelenlétben, most jó lesz azért befelé és másfelé is figyelni és egy árnyalattal vagy kettővel kevesebbet közélni - az óvoda és a szellemi elmélyülés javára.

Véget ér a nyár ezzel a hétvégével. Az utóbbi hetekben sokat jártunk az új ovinkba dolgozni és nagyon-nagyon sokat töltődtünk. Olyan csudajó hely! És olyan fantasztikusak az óvónők, hogy pontosan - PONTOSAN - azt adják, amit én szeretnék. Pont. Végre az történik, hogy reggel átadok egy öt és fél évest az óvónőknek és egykor egy ugyanolyan gyereket kapok vissza - de sokkal több biztonságérzettel és sokkal több mély -  pozitívan mély -  benyomással. Egy gyógyultabb gyereket. Annyira, de annyira kellett ez már nekünk! (csak sajnálni tudom mindazokat, akiknek ez nem adatik meg...)

A nyár nagyon  sokat adott nekünk. Állandó együttlétet, lazább napirendet és rugalmas célokat. Sokat jöttünk-mentünk a városban, sok munkát végeztünk el otthon, rengeteg kézműveléssel. Igazán értelmesen és élvezetesen teltek a napok. Kicsit félek is az ősztől, amikor véget ér ez a nagy szabadság, újra az óra lesz az irányít, amihez igazodnunk kell. De az is jó lesz.

Dominó olyan nagy lett. Olyan magas, mint a nem éppen alacsony 7 éves unokabátyja. Testileg iskolaérettnek látom, és jövő őszre lelkileg is odaérik. Mégsem megy iskolába, mert 6 és fél évesen nem fog bekerülni oda, ahol már eleve van 40 7-7és fél éves jelentkező. Úgyhogy ráhúzunk még egy évet - ő lesz a legnagyobb az oviban és majd a legnagyobb az iskolában. Testileg mindenképp és hát ahogy elnézem, a képességeit tekintve is. Persze a sok lelki sérülést, amit az elmúlt két évben összeszedett (és amit hoz az édesapja hiánya okán) ki kell gyógyulnia magából. Úgyhogy jó lesz az a plusz egy év erre. De lesz két  jó éve az oviban. Remélem, a második évre nem lesz egy kicsi zsarnok, aki  a legnagyobbsága okán majd piszkálja a kisebbeket (ahogy ezt korábban a saját bőrén sokáig megtapasztalhatta...). Persze az óvónéniket nem kell félteni, olyan szépen, gyorsan, nyomtalanul elfojtják csírájában a piszkálódásokat, a bántásokat, a verekedést, a csúfolódást. Szépen, mondom. Bizakodó vagyok.

Sok újdonság van az életünkben, az egyik egyelőre még kicsit inog, úgyhogy nem publikus, de dolgozunk rajta többen is, a másik viszont mától bizonyosság: újra iskolás leszek. Megpályáztam egy tanfolyamot és elnyertem - sok száz sorstársammal együtt. Multimédia szakon webdizájn és animáció a tanulmányaim tárgya. Persze szívesebben tanultam volna valami kézzelfoghatóbb művészetet, de így is jó lesz, új dolgot tanulok, amit nyilván tudok majd használni a munkában is.

Az óvodában többet, mélyebben tudok belefolyni az életbe, mint eddig tehettem, egyszerűen annak köszönhetően, hogy itt valódi érdeklődés és elmélyült szellemi munka folyik, amiben számítanak egymásra az emberek. Persze nyilván itt is vannak megúszásra hajlamosak, de egyelőre én a lelkesedést s a nyitottságot nagyon erősen érzem . A legjobb volt, ami velünk történhetett, hogy a régi kedves ismerősök - élükön Anikóval - elkezdtek minket kapacitálni, van itt - itt van - helyünk nekünk is.  ;-)

Nagyon sokat rugalmasodtam. S míg továbbra is teljes alázattal közeledem a Waldorf pedagógia iránt és az oviban - és iskolában - maximálisan betartom a szabályokat (és nem is érzek késztetést, hgoy berzenkedjek ellenük), addig  a mindennapjainkban egy csomó mindenben tudok másként dönteni már, egyszerűen azért, mert  zsigeri szinten érzem, mennyire fontos engedni, elengedni, tágulni, nyúlni, ruganyosabbá válni. Hogy ne legyen ízlésterror. Hogy ha Dominó tollal akar írni, akkor ne érezzem a kényszert, hogy kiszedjem a kezéből és csakis krétával engedjem rajzolni. És igenis, a könyvtárban nem szedek ki a kezéből könyveket. Nézze meg, amit szeretne. Én is mindent elolvastam és látom, hgoy csak több lettem általa. Csak el kell engedni az aggodalmat, hogy kárt okozok neki az engedékenységgel. Ez pont nem káros, jól látom. Persze én közben  éber vagyok, jelen vagyok, tehát nem a gyeplő csúszik ki a kezeim közül, hanem a szorongás enyhül. Jó is az...) Mert hiszen lát engem, ez az a világ, ahol neki helye van. Utánoz. És én ezt most teljesen rendjénvalónak érzem. Mint ahogyan azt is, hogy nem a waldorfos útmutatások szerint étkezünk. Erről már írtam - nem kell nekünk a  gabona - legalábbis nem olyan mértékben, mint korábban. Nekünk, kettőnknek nem az tesz jót, nem leszünk tőle egész-ségesebbek egyáltalán., ellenben a fehérje-zöldség kombótól. Amitől tényleg szárnyakat kapunk. Azonnal érzem a különbséget, ha szendvicset eszünk vagy ha mondjuk sajtot és salátát. hú, zongorázni tudnám a különbséget. De ettől még az óvodában gabonákat eszünk - mindig a napnak megfelelőt. És ott meg úgy van jól.

Mennyi mindent szeretnék még leírni! Annyit fejlődtünk, hogy egy könyv is kevés lenne az összefoglalására. No de legalább marad írnivalóm legközelebbre is.

Ősz van. És jó van ez így. Csak meleg őszünk legyen ;-)

No comments: